A fejembe, egy csinn-bumm cirkusz költözött, Néhány ember tarkaruhás bohócnak öltözött, Az állatidomár ostort csapkodott és üvöltözött. Menjetek innen, ne ordítsatok unos-untalanul, Csinnadratta bumm-bumm, csinnadratta bumm! Nem szeretem a mutatványokat, a légtornászokat, A körbe futó, földre szegezett fejű díszes lovakat, Nem akarom látni, amikor az unterman lába remeg, A nyakán kidagadnak az erek, vállán ...

Ha nem lenne hiába, egy szót kiáltanék a világba, Egyetlen szót rajzolnék az égre, legyen végre béke. Fölvillan előttem az apró falvak képe, Nő a búza, pipacs vércsepp hullik a vetésre. A távolban összeér a kék a zölddel, Az ember együtt lélegzik a földdel. Látom az ódon házakat, a kisvárosokat, Barokk palotákat, régi templomokat, A parkokban padokat, fákat, galambokat, Öregasszonyokat, akik szórják a ...

Bemocskolódik a szűzi hó, szemetet sodor a nagy folyó, világra kínlódik a szó, semmi sem hiábavaló. A teremtés nem tehet többet, csodákból gömbölyített Földet, a mérhetetlen űrből egy kék csöppet. A kapukon fagyott szív hiába zörget. Érints meg mindent, fogd erősen, az élet egyszerű, a halál egy új kezdet, a sorsnak hálás lehetsz, hogy lenni enged. Az egyik perc örül, a másik ...

Sebtében tákolt, sárból gyúrt torzó, gyermeteg lélek, hisz a tündérmeséknek. Elnyelte víz, tűz égette, éhes vad űzte, Isteni öröksége, eredendő bűne. Káin utódja, testvérgyilkos, édent pusztító kártékony élet, hegyeket ront, földet mérgez. Csábítja ártó szellem, csatázik a mindenség ellen. És mégis, mégis, a természet csodája, virágot bont, magot hoz, lombosodik koronája. Nem okul, semmit sem ...

Már tudom, hogy nem ég el az élet Gyertyalángon. Nem érdekel, hogy körte terem Az almafákon. Jeges a szél és forró a nap, Keskeny az út, illó a pillanat. A múlt nyomát eltakarja a por, Hideg csillámmal szitálja be a hó. A Hold ezüst tányér, nem fölfalható cipó. Kezemhez ért a testmeleg, Nyitott szemembe néztek szemek. Kaput nyitottam az érzelmeknek, Nem féltem, hogy megsebeznek. Újra kering a vér, ...

A dombok között a szitáló esőben, A csönd nyújtózkodik, az álmos időben. Az úton átvág néha-néha egy-egy őz, A nyúl ijedten lelapulva elidőz. A zöld szín árnyalata végtelen, Harsog az üdeség a dombi réteken. Az erdősáv sötét és haragos, Közte néhány fa sárgásan mosolyog A bokrok közül néhány frivol cserje, Kérkedve pirosat lobbant a szemedbe. Szántó barnája simul a domboldalra, Sárgán csillog a ...

Kérlek keleti nap, világíts, Adj enyhet a didergő földnek, Simogasd a szenvedőket, Akik fájdalmukkal kergetőznek. Keleti nap, vesd pillantásodat A szükségben szenvedőkre, A gyilkosoktól reszketőkre, Igézz bizonyságot a kétkedőkre. Óvd meg az erdők vadjait, A fák ágait, a mezők barmait, Burkold melegedbe a madarat, Locsold fénnyel a gyenge virágokat. Süss városomra, a szomszéd ...

Halkan mesélek most egy altató mesét, Az egyszer volt, hol nem volt lányka, Behunyja lassan mind a két szemét És csöndesen várja az ezer-szép mesét. Aludj el szépen, már minden csendes, Az álommanók, már hozzák az álmot, Csillagot szórnak párnádra, és virágot, Míg jönnek az álmok, addig vigyázok. Álmodj csillámmal beszórt fenyőfákról, Játékokból felépített gyönyörű világról, A csúf szörnyek elkerülnek ...

Egy réges-régi dallamba kapaszkodok, zenét akarok, ölje el a dal a zajt, az örökké sikoltozó vad ricsajt! A dörej, a zörej az arcomba csap, a dallamfoszlányok elhullnak, fúj a szél, csak a vihar zenél. Egyszer csak az égzengés elül, süket csönd lesz kívül-belül, a zene elmenekült. Ágy alá bújtak a szép szavak, elveszett a csöndben a gondolat, néhány álnok mondat ...