Vérből ébred a rózsa

Bemocskolódik a szűzi hó,
szemetet sodor a nagy folyó,
világra kínlódik a szó,
semmi sem hiábavaló.


A teremtés nem tehet többet,
csodákból gömbölyített Földet,
a mérhetetlen űrből egy kék csöppet.
A kapukon fagyott szív hiába zörget.

Érints meg mindent, fogd erősen,
az élet egyszerű, a halál egy új kezdet,
a sorsnak hálás lehetsz, hogy lenni enged.
Az egyik perc örül, a másik szenved.

A vérből virággá ébred a rózsa,
az avar alatt, gombává nő a spóra,
a sötétből kivillannak a fények,
homályba borul, majd felcsillan az élet,
a jövő napjai születni készek.