Ecce homo

Sebtében tákolt, sárból gyúrt torzó,
gyermeteg lélek, hisz a tündérmeséknek.
Elnyelte víz, tűz égette, éhes vad űzte,
Isteni öröksége, eredendő bűne.
Káin utódja, testvérgyilkos,
édent pusztító kártékony élet,
hegyeket ront, földet mérgez.
Csábítja ártó szellem,
csatázik a mindenség ellen.

És mégis, mégis, a természet csodája,
virágot bont, magot hoz, lombosodik koronája.

Nem okul, semmit sem ért,
hiszi, nem felel semmiért.
Átgázol évezredeken,
szűköl, nyüszít, felesel,
a porban csúszik, mászik,
az ördöggel cimborázik.
Túlélt megszámolhatatlan napot,
pedig mindent sárba taposott,
amit örökül kapott.

És mégis, mégis a természet csodája,
virágot bont, magot hoz, lombosodik koronája.