Példát mutat nekünk, akik ismerjük, és tiszteljük, példát mutat és tanít elfogadni másokat, felemel gyengét, átölelve segít elesettet. Egy csöpp kis asszony, hatalmas szívvel, gyönge karokkal, mindig mosolygós szemmel, térdet hajtva a jónak, tenyeret nyitva a baj előtt – nevetve zárja fogságba – vigyázza színes álmainkat. Versei csodákat hoznak napjainkba, elvisznek bennünket oda, ahol a jóság nem érdem, a bánat, fázósan búvik kabátzsebbe. Lélek-ember, így aztán verseiben ...

Halkan mesélek most egy altató mesét, Az egyszer volt, hol nem volt lányka, Behunyja lassan mind a két szemét És csöndesen várja az ezer-szép mesét. Aludj el szépen, már minden csendes, Az álommanók, már hozzák az álmot, Csillagot szórnak párnádra, és virágot, Míg jönnek az álmok, addig vigyázok. Álmodj csillámmal beszórt fenyőfákról, Játékokból felépített gyönyörű világról, A csúf szörnyek elkerülnek ...

Egy réges-régi dallamba kapaszkodok, zenét akarok, ölje el a dal a zajt, az örökké sikoltozó vad ricsajt! A dörej, a zörej az arcomba csap, a dallamfoszlányok elhullnak, fúj a szél, csak a vihar zenél. Egyszer csak az égzengés elül, süket csönd lesz kívül-belül, a zene elmenekült. Ágy alá bújtak a szép szavak, elveszett a csöndben a gondolat, néhány álnok mondat ...