Bemutatkozás

Példát mutat nekünk, akik ismerjük, és tiszteljük, példát mutat és tanít elfogadni másokat, felemel gyengét, átölelve segít elesettet. Egy csöpp kis asszony, hatalmas szívvel, gyönge karokkal, mindig mosolygós szemmel, térdet hajtva a jónak, tenyeret nyitva a baj előtt – nevetve zárja fogságba – vigyázza színes álmainkat. Versei csodákat hoznak napjainkba, elvisznek bennünket oda, ahol a jóság nem érdem, a bánat, fázósan búvik kabátzsebbe.

Lélek-ember, így aztán verseiben megmutatja nekünk, nem kendőzi érzéseit, hol kedves-beletörődéssel, hol nyílt-magamutogatással (ami nem bűn, nem szégyen), vall arról, hogyan kell megélni, túlélni a mindennapokat.
„A világ ostoba, de csoda a virág illata,” - igen, vannak csodák, lesznek is, míg ember él-e földön. Csak az a nem mindegy, hogyan, hol, mikor, és kivel éljük meg. Vágyakozik az emberek megértésére, a tiszta-őszinte érintésre, arra, hogy egyszer majd megszépül az álom.
„Nem akarok látni, álmodni akarom az álmokat.” Remélem, hogy versei olvasta után, mi is vele álmodunk tovább, lelkünk megtelik szépséggel, remény-virág nyílik vázánkba, és újra és újra fellapozzunk a könyvet, mit Edit elénk tár.

Kozák Mari
költő