Profán legenda

Megszületett a végtelen űrből,
Földre esett az örök időből,
A templomban anyja nevére
Keresztelte a pap, nem sejtette,
Hogy milyen életet kap.

Az élet gyöngyeivel gurigázott,
Ha eső esett, bőréig ázott,
Fújta a szél, ölelte a nap,
A többiekkel együtt szaladt,
Hamar látta a fonákságokat.

Fölkapta, leterítette a vihar,
A hegyre vérző lábbal mászott,
Siratta önmagát, féltette a világot,
Keze ítélettel és kinccsel volt tele,
Nem járt mellette soha, senki se.

Szíve naponta megtelt haraggal,
Feleselt, boldoggal, boldogtalannal,
Vesztett csaták hősi halottja lett,
Feltámadt teste mindig újra sebesedett.
Köznapi kínok marták, és szenvedett.

Tudta és értette, mit várnak az emberek,
Alázatot tanult, letörölte a könnyeket.
Arcán gyógyító mosoly ragyogott
Simogatott, megtámasztotta holnapot
Minden szegénynek zsebébe csodát lopott
Megtette mindazt, amit emberkén tudott.