Pipacsok éjjel

Eltűnnek a színek a fénnyel,
Feketék a pipacsok éjjel.
A hold ezüstöt ken az aranykalászra,
Ezüsttel fröcskölt a pipacs virága.
A lágy szirmok szerteszóródnak,
Lebegő piros volt egykor az álom,
Fekete lomb rezeg a fekete fákon,
Fekete bimbók, a fekete hárson.
Befal éhes szájával mindent a sötét.
Nem látod már a virágok színét,
Csak a kísértetek fehér ruhája villan,
S a pokol tüze ég valahol a távolban.
Ruhám sima, fekete bársony,
Valaki jön, irtózok a látomástól,
Imádkozom egy fénysugárért,
Rimánkodok a napvilágért.
És akkor lassan a keleti égen,
Rózsaszín keveredik a feketével,
Talán megérkezik a reggel,
Felvillannak színek, a nap felkel.
Szemem könnyes, vakítanak a fények,
A pipacs szirma vörösen lángol,
Zöld a lomb, fehér a virág a fákon,
Az éjben meghalt a fekete álom.