Ez a te világod

Ez a te világod, az, az én világom,
te földig hajtod a merev törzsű fákat,
súlyos felhővel takarod a riadt tájat,
harci zaj csörömpöl örökké füledben,

én sétálni akarok az árnyékos ligetben.

Kezedből a nap sugara fájóan éget,
szavadtól reszket a megrémített lélek,
átgázolsz a virágon, az ingoványon,
lezuhan az ártatlan madár az ágról,

én fölkapom, kezemben megdajkálom.

Nézz a szemembe, ott az öröm és fájdalom,
elszántságom elvérzett a barikádokon,
te látod a víz alatt iszapba bújó halat,
nekem nem idő a nap, csak múló pillanat.

Rólam nem szól itt már semmi,
bátran merhetek bárhova menni,
iszákomból sorra kipotyogtattam az éveket,
nem kell varázsolnom sem vihart, sem kék eget.

…csendesen saját utamat járom,
meg-megállok, füvön, nem parázson,
ez az én világom…