A vén dalnok

A vén dalnok, foszlott tarisznyában
emlékmorzsákat hordott.
Muzsikált az egész világnak,
a hegedű eltörött,
a szilánkok ezerfelé szálltak.


A vén dalnok elővette a régi lantot,
újra szóltak a hangok.
A muzsikát nem hallgatta senki,
a lant húrja elszakadt,
a dalnok hangszer nélkül maradt.

A vén dalnok szíve megfagyott,
megsimogatta a gyenge nap,
könnyező szemét felemelte,
és meglátta a dalos madarakat,
újra halotta a régi dalokat.

És akkor tudta a vén dalnok,
bajnok volt ő, igazi bajnok.
A valóságot énekelte,
messze földön szétszóródtak a dallamok,
esendők szívében vágyak keltek,
és egyre többen énekeltek.

És akkor tudta, nem fogott az átok,
táncra perdültek a fák és a virágok,
a gonosz megriadt, mert a madarak
rendületlenül énekelték a dalokat.