A mélynél magasabbra

Még mélyebbre

Lyukat vágtam a föld közepébe,
Belenéztem az örök sötétségbe.
Rémülten látom, hova tűnik az álom,
Menekül a reggel, e furcsa világból.
A bűzös gyomok közé mászok,
Elbújok, nem látszom, senkit se látok.
A kavargó por és a szemét az álca,
Nyakig merülök, a nyúlós sárba.
Árva vagyok, és a démoni lények,
Rám lelnek, elérnek, újra félek,
Vicsorognak, durván az arcomhoz érnek.
Felhangzik a dallam, először halkan,
Majd felharsan a fájdalom a hangban.
Démonok szállnak, mint a mesében,
Egyre közelebb jönnek, a tűz forrón éget,
Hosszú hajukba szorosan belegabalyodva,
Tovább zuhanok egyre mélyebbre, a fekete lyukba.

Még magasabbra

Lyukat vágok az ég közepébe,
Belenézek, a kék mögötti részbe.
Ámulva látom, oda vágyom,
Messze a felhők mögött a rétre.
A színes füvek közé mászok,
Elbújok, nem látszom, senkit se látok.
Köd és por helyett aranyfüst az álca,
Belehempergőzök az égi világba.
Nem vagyok árva, az éteri lények,
Rám lelnek a fényben, már nem is félek,
Mosolyognak, finoman az arcomhoz érnek.


Felhangzik egy dallam, először halkan,
Majd harsan az öröm minden hangban.
Angyalok szálldosnak, mint a mesében,
Közelednek, megsimogatnak a réten,
Biztatnak, szárnyuk tollába kapaszkodva,
Tovább emelkedek, még magasabbra.